2
sajnos már történetének kezdetétől fogva elzárkózott Isten szeretetétől az önelégültség képtelen
illúziójába ringatva magát (vö. Jn 3,1-7). Ádám önmagába fordulva eltávolodott az élet forrásától,
amely maga Isten, és első lett azok között „akiket a haláltól való félelem egész életükre
rabszolgává tett” ( Zsid 2,15). Isten azonban legyőzhetetlen maradt, sőt, az ember által kimondott
„nem” volt a végső ösztönzés ahhoz, hogy kinyilatkoztassa szeretetét annak egész megváltó
erejével.
A kereszt bemutatja Isten szeretetének teljességét
A kereszt misztériumában tárul fel teljesen a Mennyei Atya irgalmának korlátlan ereje. Nagy árat
fizetett azért, hogy visszanyerje teremtményei szeretetét, mégpedig egyszülött Fiának vérét. Így a
halál, amely az első Ádám számára a magány és a tehetetlenség végső jele volt, átalakult az új
Ádám szabadságának és szeretetének legfőbb jelévé. Bizonyosan állíthatjuk tehát Maximosz
hitvallóval, hogy „Krisztus, ha lehet így mondani, isteni módon halt meg, mivel szabadon halt meg”
(Ambigua, 91, 1956). A kereszten mutatkozik meg Isten irántunk érzett erosza. Hiszen az erosz –
ahogy Pszeudo-Dionüsziosz mondja – az az erő, „mely nem engedi meg a személynek, aki szeret,
hogy önmagába zárkózzon, hanem arra készteti, hogy egyesüljön azzal, akit szeret” (De divinis
nominibus, IV, 13: PG 3, 712.). Létezhet-e „őrültebb erosz” (N. Cabasilas, Élet Krisztusban, 648.)
annál, ami Isten Fiát arra indította, hogy egyesüljön velünk olyannyira, hogy sajátjaként szenvedje
el bűntetteink következményeit?
„Akit keresztül szúrtak”
Kedves Testvéreim! Tekintsünk a kereszten átszúrt Krisztusra! Ő a legmegrázóbb
kinyilatkoztatása Isten szeretetének, annak a szeretetnek, amelyben az egymással szembenálló
erosz és agape kölcsönösen megvilágítják egymást. A kereszten maga Isten könyörög
teremtményei szeretetéért: Ő szomjazik mindannyiunk szeretetére. Tamás apostol felismerte
Jézusban „Urát és Istenét”, amikor oldalának sebébe tette a kezét. Nem meglepő, hogy a szentek
közül sokan Jézus szívében találják meg e szeretetmisztérium legmeghatóbb megnyilvánulását.
Azt is mondhatnánk, hogy Isten eroszának megnyilatkozása az ember felé nem más, mint
agapéjának legnagyobb kifejezése. Valójában a szeretetnek csak az a foka teszi könnyebbé a
legnehezebb áldozatokat, amelyben egyesül az ingyenes önajándékozás és a kölcsönösség iránti
szenvedélyes vágy. Jézus azt mondta: „ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz
vonzok” ( Jn 12,32). Az Úr mindenekelőtt azt várja tőlünk égő vággyal, hogy befogadjuk
szeretetét, és hagyjuk, hogy magához vonzzon. Nem elég azonban csupán elfogadni szeretetét.
Viszonoznunk is kell azt, és aztán elköteleznünk magunkat, hogy továbbadjuk másoknak: Krisztus
„magához vonz”, mert egyesülni akar velem, hogy megtanuljam szeretni testvéreimet az ő
szeretetével.
Vér és víz
„Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” Tekintsünk bizalommal Jézus átszúrt oldalára, melyből
„vér és víz folyt ki” ( Jn 19,34)! Az egyházatyák ezt a keresztség és az Eucharisztia szentségei
szimbólumának tekintették. A Szentlélek működésének köszönhetően a keresztvízzel feltárul
előttünk a szentháromságos szeretet belső világa. A nagyböjt arra késztet, hogy a keresztség
kegyelmével lépjünk ki önmagunkból, hogy bizalmas ráhagyatkozással megnyílhassunk az Atya
irgalmas ölelése előtt (vö. Aranyszájú Szt. János, Katekézis, 3,14 kk.). A vér, amely a Jó Pásztor
szeretetének szimbóluma, különösen az Eucharisztia misztériuma révén árad belénk: „Az
